Pontról pontra rajzok, avagy a pont pont vesszőcske továbbgondolása

Az előző bejegyzésekben azokat a tipikus eszközöket vettük sorra vázlatosan, amelyeket első sorban a rajzoláshoz használunk. A mai iromány azzal kapcsolatban tesz fel kérdéseket, hogy egy eszközt -jelen esetben a tollat- hogyan használjuk. A golyós toll nem kimondottan rajz eszköz, bár gyönyörű rajzokat lehet vele készíteni, nem is kérdés. Ami miatt megosztást okoz, az az, […]

  Gyereknapra kapott meghívást a rajzolj velem pontról pontra. A szeles napos reggelen kavicsok segítségével próbáltuk a mintalapokat és a számozott lépéseket bemutató nyomatokat az asztalhoz “tapasztani” kisebb-nagyobb sikerekkel. De szerencsére a jó idő diadalmaskodott és pillanatok alatt gyerkőcök és szülők hada lepte al az asztalt, sőt még egy extra asztalt is kaptunk. Így külön […]

Rajz ecsettel

Ha ecsettel készítek rajzot az rajz, vagy festmény? Ez a mostani bejegyzés tárgya. Ha a korábbi meghatározásunk mentén haladunk tovább, akkor grafikának tekinthető egy szín tónusaival készülő alkotás: azaz a monokróm vonalakra foltokra épülő ábrázolás. Igen, ha ecsettel készítem, akkor valamelyest a festészet és a grafika határához érkezek. Világos, közép-és sötét tónusok kerülnek egymás mellé, […]

Toll rajz

Az előző bejegyzésben a ceruza rajzolással és a krokival foglalkoztunk. A gyors mozdulatvázlattal, aminek a ceruza, vagy a toll a legjobb eszköze. Ezért  következik most a toll. Ahogy a neve is mutatja egy madár tolla szolgált a legjobb eszköznek írásra, rajzolásra, amit  tintába vagy tusba mártottak a megfelelő hegyezés után. Gyors  észlelésre volt szükség, pontos […]

Ceruza rajz az igazi rajz? És tudod mi az a “krokizás”?

A kréta rajzolás után a ceruza rajzolás a következő téma, hiszen mindenki firkált, rajzolt már ceruzával. A legkézenfekvőbb rajzeszköz diák korunk óta. Ki ne szeretett volna satírozgatni unalmas tanórákon? És a vagy kellemes vagy érdektelen rajzórákon mindenki kötelezve volt, hogy próbáljon meg rajzolni. Aki- mint én – a szerencsések közé tartozott különböző beállításokat rajzolhatott: kockát, […]

Kréta és szén rajz

Amikor a rajzolásról gondolkozunk általában a ceruza-vagy toll rajzok jutnak az eszünkbe. Valóban, ezek a legkézenfekvőbb grafikai megoldások. Ezen eszközök mindegyikével lehet egy szín tónusskáláját létrehozva ábrázolni. És ha szeretném egyszerűen megfogalmazni, mi is a grafika, akkor én ezt így mondanám: egy szín világos közép-és sötét tónusainak alkalmazásával való ábrázolás, vonalak és tónusok sokasága. Ez […]

Mi a rajzolás?

Avagy rövid áttekintés arról, mi a rajz Gondolkoztál már azon, mi minden lehet rajz igazából? Annyi mindenre használjuk ezt a szót! És mennyi eszköz és lehetőség kapcsolódik hozzá! Rajzolhatunk a homokba, a kavics is kirajzolhat mintákat, az út is  rajzol, lehet szép és esztétikusan tervezett a vonalvezetése, de girbe-gurba is. Mehetek tovább a kilincs rajzolatára, […]

Rajz és alkotás. Miért vágyunk rá?

Azt hiszen nincs olyan gyerkőc, aki ne szeretne rajzolni. Mindannyiunkban ott él az alkotás, létrehozás, leképezés ösztöne. Ezzel születünk, teremtve tovább teremtünk. Ezért is választottam a mai bejegyzés fotójához az egyik barlangrajz kéznyomatait. A művészettörténet és a kultúrtörténet egyik legelső emlékét erről az ősi vágyról. Ez műalkotás, vagy egy szertartás része? Mi lehetett az igazi motiváció, amikor létrehozta az alkotó? Csak találgathatunk és a jelenlegi tudásunk tükrében feltételezéseink vannak. De bennem további kérdés dömpinget indít el ez a “festmény”. Mert igen is festmény, nem véletlenül tettem idéző jelbe. Nekem az.

Ezt a témát szeretném körbe torpedózni kérdésekkel. Mi is a festmény? Mi a rajz? Mitől műalkotás valami? Eredetinek tekinthető, mert egy van belőle? De ha ugyan az az alkotó többször odanyomta a kéznyomát másik barlangban is a falhoz, akkor melyik az eredeti? Ha nem önmagáért az ábrázolásért jött létre a gesztus, akkor az még művészet? Mi is a művészet igazából? Az ábrázolás és/vagy a kifejezés a művészet tárgya?

Amikor a rajzolj velem pontról pontra mintalapjait készítettem ezek a kérdések jártak a fejemben. Hiszen ebben a rajzolási vágyban tudok neked segíteni pontról pontra.

Nekem már vannak válaszaim néhányra, néhány pedig további kérdések sorozatát veti fel.

Neked vannak Válaszaid? Vagy csak kérdéseid? Írd meg kommentben, ha van válaszod, vagy kérdésed, kíváncsian várom!

Ha szeretnéd olvasni az én válaszaimat, és további kérdéseimet, tarts velem jövő héten is!

Rajzolj velem pontól pontra

Avagy miért kezdtem el lépésről lépésre… Szerettem rajzolni, amikor kislány voltam. És fabrikálni is, barkácsolni, varrogatni, fúrni -faragni, ragasztani, forrasztani és még sorolhatnám mi mindent. De főleg olyan kidobott, más által szemétnek titulált vackokból valami újat csinálni, ami valamire vagy jó úgy elkészülve, átalakítva, vagy pont nem. De a létrehozás belefeledkező öröme volt a legjobb […]

Az első..

Minden egy lépéssel és egy lélegzetvétellel kezdődik. Belégzés és kilégzés majd egy lépés. és így tovább. Régóta halogatom, tologatom ezt az egy lépést és lélegzetvételt. Lassan két éve, a Covid időszaka óta. Akkor fogalmazódott meg bennem, hogy szeretnék írogatni. Anno meg is tettem, csak úgy magamnak. De csak úgy. Most pedig csak így… Csak így […]